Szemüveges, duci kisfiúként ismertük meg - Mára piszkosul jóképű énekes lett Bari Laci


Bari Lacit A Dal negyedik fordulójában láthattuk ismét képernyőn a Féltelek című számmal.

Mára rengeteget változott, a húszéves fiatalember nemcsak jóképű, hanem izmos, és 191 centi magas. Bari Laci A Dalban

Az ének iskolája után láthattuk a 2016 novemberében indult és 2017 februárjában véget ért Sztárban Sztár + 1 kicsiben is Peter Šrámek oldalán.

Fotó_ TV2

A műsor óta rengeteget változott, fogyókúrába is kezdett. Szigorú étrenddel és kemény edzéssel 14 kilót adott le.

- Befejeztem Miskolcon a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumot klasszikus és dzsesszzongora szakon, leérettségiztem, és most egy helyi zeneiskolában dolgozom pedagógusasszisztensként. A konzervatóriumban egyébként több zenekart is alapítottam, és velük több versenyen is indultam. Egy romániai jazzfesztiválon pedig első magyarként nyertem meg a szólóénekes kategóriát. Számos koncertem volt, még a Müpában is felléptem - mesélte a Story magazinnak.

A jazz után a pop műfajában is szeretné megmutatni magát. Bari Laci Féltelek című saját szerzeménye bekerült A Dal 2021-es produkciói közé, a negyedik válogatóban hallhatták a nézők a Duna Televízióban szombat este. >>

 

 

Videók

Bari Laci dalszövegek